Hát igen. Kiss Jenő nem volt különösen okos, nem volt különösen kreatív, nem volt különösen feltűnő, és különösen nem volt szép.
Főleg, ahogy az Arany Oroszlán kávéház egyik eldugott sarkában, egy asztalnál ücsörgött, szigorúan fekete teát és sajtos pogácsát eszegetve, iratkötegekkel a kezében.

Hideg szódásüveggel keretezett szemei szinte egyé váltak a papírlap fekete betűivel. Tekintetét csak nagyritkán szakította ki az adóhatóság jegyzőkönyveiből. Nevezetesen oly ünnepi alkalmakkor, mikor a pincér feketekávét szolgált fel a szomszédos asztal vendégeinek.
Mikor orrát megcsapta ez a különös, és számára oly távoli illat, áhítattal nézte a kék és arany mintával szegélyezett fehér csészéket, pici mandulás süteménnyel az oldalukon. Ilyenkor percekre megfeledkezett a rá váró irathalmazról és ábrándjaiba merülve sóhajtozott maga elé.
Újra és újra átgondolta, valójában milyen szerencsés is ő, Kiss Jenő, két s-sel a végén, adótanácsadó, akiről még 46 évesen is így gondoskodik a Mamája, hogy naponta a lelkére köti, a kávé bizony árt. Az alkohol is árt. A hangos zajról már nem is beszélve. Azzal pedig, hogy nem öltözik fel rendesen és a garbó tetejére nem köt meleg sálat, egyenesen felkínálja magát a baktériumoknak, vírusoknak és egyéb alattomos láthatatlan kórokozónak.
Ezek jelenlétét ő ugyan soha nem tapasztalta, hozzáteszem, szintén a Mama jóvoltából, aki gyermekkora óta naponta négy tablettával előzte meg a borzalmas teremtményeket támadásait.
Kicsattanó egészsége mellett pedig még egyvalamit köszönhetett a Mamának. A töretlenül felfelé ívelő karrierjét. Hiszen ő, tudja meg ország-világ, egy mindenki által rettegett adó tanácsadó. Kiss Jenő, két s-sel a végén. A Mama szerint erre is büszkének kell lenni, mert ez a név igen sok mindent jelent, és egyenesen sikert rejt magában.
Bizony így volt ez már az érettségi banketten is. Az osztálytársak mind tudták, a Jenő nagy ember lesz, a Jenő előtt fényes karrier áll. Egy komoly, pontos és céltudatos közgazdász karrierje, akinek életéhez nem tartozhat a hajnali tivornya, a sörbűzös focimeccs, de még a színházi komédiák látogatása sem. Esetleg csak az opera előadásoké, amelyek ilyen körökben elkerülhetetlenek.
Közben teltek az évek, és szépen rendben, ahogy kell, ment minden a maga útján.
Hősünk, Kiss Jenő, két s-sel a végén, adó tanácsadó, most a kávé illatától bódultan sikerein töpreng.
De néha az idillbe keserű gondolatok vegyülnek. Ilyenkor szemei előtt torz arcú, bűnös alakok jelennek meg, mint a Vágy, Mámor, Őrültség, Meggondolatlanság, és mindközül, a legelvetemültebb, a Boldogság.
Ilyenkor becsukja szemeit, hátha eltűnnek előle a kínzó gyönyör figurái, de minél inkább igyekszik elnyomni őket, azok annál erőszakosabban törnek elő agyából, idegen illatokat és ízeket hozva magukkal.
Ekkor érzi a szúrós, de mégsem kellemetlen füst illatát, és a csípős kissé kesernyés ízt a szájában.
Gondolatai csak akkor térnek vissza jegyzeteihez, mikor a mellette álló, ideges pincér hangját hallja, ahogy az, hogy kizökkentse révületéből, fülébe kiált és megkérdezi:
- Óhajt még valamit, Uram?
- Nem, köszönöm. Csak kissé elkalandoztam.
Válaszol, és máris olvassa tovább a Zsibbadt húrok Álomországban fantázianévvel ellátott vendéglátó ipari egység adópapírjait.
Este ugyanis ide kell mennie ellenőrizni, és már előre fél, vajon mit takarhat a név, s miféle hely az, ami este 10 órakor nyit. Hiszen a Mama is megmondta, 10 óra után jóravaló ember nem mászkál az utcán. Jóravaló ember otthon alszik, legrosszabb esetben is otthon tévét néz.
Kiss Jenő aznap zárásig maradt az Arany oroszlán kávéházban, ami mindenkit meglepett. Ezt ő is érezte, és a vádlónak vélt pillantásokra felelve távozáskor az alkalmazottak lelkére kötötte, hogy ő nem lett kicsapongó és léha, csupán felelősségteljes munkája úgy kívánja, hogy a mai napon 10 órakor adóellenőrzés céljából megjelenjen a Zsibbadt húrok Álomországban nevű vendéglátó ipari egységben, ezért a korábban említett időpontig kénytelen volt itt tartózkodni.
Néhány perccel később, Kiss Jenő megilletődve nyitott be a Zsibbadt húrok Álomországban nevű vendéglátó ipari egység ajtaján.
Zavarta a sok idegen arc, a környezet, a hetyke főnök, aki őt következetesen csak Aktakukackámnak szólította, és az éppen akkor hangoló zenekar hangja.
Hősünk meredten bámult körbe. Szemeit fárasztotta, agyát pedig eltompította a vörös és sárga drapéria a falon, a barna bútorok és a narancs fénnyel égő lámpák sokasága. Úgy érezte teste bizsereg, ő maga pedig beleborzong a látványba.
S ekkor hangzott el az a mondat, amely megváltoztatta egész életét.
Kiss Jenő merengésének ugyanis a főnök neki címzett mondata vetett véget:
- Hé, Aktakukackám! Én a Bubi vagyok, és az enyém ez a csehó. Na, kövessen a raktárba, ott lesznek a papírok.
S valóban a mi Jenőnk és Bubi elvonultak a raktárba.
- Na, Aktakukackám! Itt van ez a köteg. Mindent összegyűjtöttem. Nézze át! Ha kell valami, csak szóljon! Nekem dolgom van.
Ekkor az adó tanácsadó magára maradt a megszámlálhatatlan mennyiségű papírral.
Szokásához híven szinte beleveszett az irat rengetegbe, s mohón falta a Zsibbadt húrok Álomországban adatait. Maga sem értette, de kezdett megszeretni minden információt, ami ezzel a hellyel kapcsolatos.
Úgy érezte magát, mint egy kamasz fiú, aki szerelemre lobbant egy csodálatos nő iránt, és minél többet tud meg jelleméről, az imádott nő annál ragyogóbbnak tűnik előtte.
Az adatok olvasása során kiderült számára, hogy egy jazz kocsmában van, ami választ adott az ajtón beszűrődő zenére.
Késő éjszaka volt, mikorra végzett az ellenőrzéssel. Ekkor úgy gondolta, hogy megkeresi Bubit és tájékoztatja a végeredményről. Ki akart menni, de az ajtó zárva volt. Annyi ideig volt bent, hogy a főnök megfeledkezett róla, és bezárta.
Kiabálni felesleges lett volna, hiszen a hangos zajtól és zenétől úgysem hallotta volna meg senki.
Kiss Jenő mérlegelve a szomorú helyzetét, leült és töprengeni kezdett:
- Kiss Jenő vagyok, két s-sel a végén, adó tanácsadó, akinek a világ rettegi a nevét. Mégis megfeledkeztek rólam? Senkinek nem tűnik fel, hogy itt maradtam? És mi az, hogy Kiss két s-sel a végén? Ha csak egy s lenne, az igen, az jelentene valamit. De két s, azt bárki írhatja. Nem csoda, hogy senkinek nem tűnök fel.
Ahogy magában tépelődött egyszer csak mámorító cseresznyés-vaníliás szivar pipadohánnyal keveredett illata szűrődött be az ajtó résein keresztül.
- Szúrós, de kellemes.
Gondolta. Ekkor különös vágy lett úrrá rajta. Annak vágya, hogy érezhesse a meggondolatlanság, és az őrültség ízét. Érezni akarta, hogyan bizserget az, amit nem szabad.
Szinte önkéntelenül nyúlt a szemközti polcon heverő, bontatlan whiskys üveg után. Mohón tépte fel a kupakot. és hatalmas kortyokkal itta a rég várt szabadságot. Közben kellemesen kesernyés és csípős érzés árasztotta el nyelvét és szájpadlását, és úgy érezte szinte reszket a mámortól.
Órákat töltött el így, mire végre valaki felfedezte a raktárban a whiskytől részegen fetrengő adó ellenőrt.
Mondhatni, borzalmas látvány volt. S Bubi nem csak az utcára dobatta ki, hanem az állásából is.
Kiss Jenő pedig másnap hajnalban a Zsibbadt húrok Álomországban nevű jazz kocsma közelében fekvő árokban ébredt.
Rettenetesen fájt a feje. Az arra járó biciklisek hada rosszallóan bámulta, ő pedig mosolygott és az égbe kiáltotta:
- Biztosan tudtam, hogy eljössz, Boldogság!